Egyre többet gondolok arra, hogy az embernek el kell érnie egy kort ahhoz, hogy bizonyos dolgokra megérjen. Mikor elérkezik nem lesz más szinte semmi és első ránézésre úgy tűnhet nem is történt változás, de amikor jobban megnézzük a történéseket rájövünk, hogy igen is elkezdtünk élni. Akaratlanul is elkezdjük ehhez a korhoz, vagyis inkább ehhez a számhoz kötni a változásunkat. Nekem ez a 33! Mikor betöltöttem, valahogy sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottam neki, mint az egyébként másoknak talán meghatározóbb 30-nál szokás. Elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amik korábban meg sem fordultak a fejemben. Azt kell, hogy mondjam ez jó dolog. Nem tudom lehet, hogy egy egyedülálló nőnek rosszul kell éreznie magát mert 33 éves, de én most érzem azt hogy ujjá születtem. Elkezdtem tanulni, írni, iskolába járok, nyelvet tanulok, könyvtárba járok eldöntöttem, hogy ott hagyom a munkahelyem!!!! Könyörgöm válság van! Na és???? Nem szabad félni a váltástól, a változástól az újtól a mástól az ismeretlentől. Ami nagyon fontos, hogy a minket körülvevő emberek negatívságát teljesen ki kell zárni, mert az emberek félnek! Félnek változtatni félnek újra kezdeni és ezt milyen rosszul teszik. Megfosztják magukat ez élettől! Hol van ez leírva, hogy egy átlagélet során nem lehet többször és többször újjászületni? Vagy talán a bepunnyadás és besavanyodás a mindennapi monotónia életünk része kell, hogy legyen? Nem gondolnám!!!! Ha merünk egy picit lépni, azonnal elkezdődik a változás és magával ragad minket és mindenkit, aki körül vesz minket. Egy őszinte sikoly, egy hangos nevetés egy új társaság vagy akár új dolgok tanulása olyan energiákat szabadíthat fel, amiktől teljesen megújul az életünk. Mindannyian ismerjük ezt az érzést és mindannyian szépen el is felejtettük! Emberek hahooo!!!!! Elfelejtettünk élni! Tehát én azt mondom, talpra fel minden amit most mondanál az csak kifogás! Addig ameddig csak a kifogásokat gyártod nem fog változni semmi.
